Kövér László honlapja
     
Menü
     
Törpe Cochin
     
Tenyésztői Linkek
     
Hasznos Linkek
     
Fajtaleírások/baromfi/
Fajtaleírások/baromfi/ : Orpington

Orpington

  2010.03.13. 18:14


Orpington

 

 

Fajtatörténet

W. Cook a fajta kitenyésztője Orpingtonból, a Kenti Grófságból, Angliából feltehetően a Plymouth Rocks, a Langschan,
a Minorka keresztezésével tenyésztette ki az Orpingtont, amelynek az újratenyésztését 1886-ban végezte el először.
1888/89-ben mutatták be a fajtát először Németországban. Bár keveseknek tűnt fel a szemükben ez a fajta, ennek ellenére
Szokatlanul sokan mind haszon- mind hobbitenyésztők széles körében terjedt el. Amíg 1903-ban a Német Nemzeti kiállításon
25 állatot, addig 1911-ben Berlinben 511 állatot állítottak ki ebbőla fajtából. Ehhezt az eredményhez nagyban hozzájárul
Walter Gasch munkája Drezdában 1908-ban, aki az első fajtaklub megalapítója is volt egyben. A korábban nyolc színt
sorrendbe állították a következőkép: fekete, fehér, sárga, porcelán, fekete fehérrel szegélyezett, sávozott, kék, vörös
és fogolyszínű kötéssel. Ebből a sárga szín, ami a legjobban elterjedt. Elismert és elfogadott ezenkívül a nyírfaszín és
sárga feketével szegélyezett.

Külleme                                                                                                                                       Tekintélyes megjelenésû tyúk, amit mindenekelõtt feltûnõ nagysága és minden nézetbõl kocka alakja kölcsönöz neki. A testmagassága és a testhossza közel azonos.Elég dús, mégsem túl laza tollazata és meglehetõsen mély állása tovább fokozza különleges látványát. Vérmérséklete nyugodt, méltóságteljes tartása van. A tojók megjelenése még zömökebb. A rövid kormánytollak a gazdag fedõtoll-borítottság miatt alig észrevehetõk.
Törzs-nagy, telt, széles és mély, lekerekített, ami a tojóknál szembetûnõbb.
Fej-kicsi, lekerekített, finoman formázott. A durvább fej idegen fajta bekeresztezésére utal.
Arc-finom szöveti szerkezetû.
Szemek-a színváltozatoktól függõen a barnásfeketétõl a narancsvörösig változhatnak, és sötétbarnák is lehetnek.
Csõr-erõs, enyhén ívelt, a tollazat színéhez igazodó.A fehértõl a világos hússzínen át a szaruszín különbözõ árnyalatáig mindegyik elõfordulhat.
Taréj-egyszerû, fûrészelt taréj, felálló, nem túl nagy lemezû, négy vagy öt, fûrészfogszerû csipkébõl áll.Jellemzõje, hogy nem túl széles alapból indul. A taréj
zászlója követi a nyak görbületét. A hatalmas taréj nem illik az orpingtonhoz.
Állebeny-középnagy és kerek.
Füllebeny-vörös színû, közepesen hosszú.
Nyak-közepes hosszúságú, kifejezetten dús gallértollakkal.Ezek enyhén hullámos lefutásúak.
Váll-jól fejlettek, szélesek.
Szárnyak-rövidek, a testhez simulók, hangsúlyozzák az állat kocka formáját.
Hát-széles, kifejezetten jól fejlett vállakból kiinduló. Rövidnek tûnik egyrészt a ráboruló gazdag nyaktollak, másrészt a farokig egyenletesen emelkedõ, tollazattal gazdagon borított ágyék miatt. Ennek ellenére még láthatónak kell lennie, ami a tojóknál kifejezettebben nyilvánul meg. A nyak–hát–farok vonal kiegyensúlyozott,
folytonos ívet képez.
Nyeregtájék-tollazattal bõségesen fedett, széles, a farokig egyenletesen emelkedõ.
Mell-mély, széles, különösen jól fejlett.
Hastájék-széles, telt, mély és pehelytollakkal bõségesen fedett.
Comb-erõsek, gazdagon izmoltak, pehelytollakkal dúsan borítottak. A fekete színû változat emiatt mélyebbnek tûnik, mint a sárga.
Lábak-közepes hosszúságúak és tollatlanok. A fekete színváltozatban fekete színû, egyébként sárga bõrû.
Lábujjak-középhosszúak és jól széjjelállók.
Faroktollak-rövidek, a telt ágyék miatt is nagyon szélesek. A számtalan sarlótoll miatt meglehetõsen sok tollal borított. Legmagasabb pontja a hegye elõtti harmadban van.
Tollazat-tömött, meglehetõsen puha, széles, de nem feltûnõen laza. Ez a tyúk megjelenését kihangsúlyozza,illetve formázza a testet.
Hibák-a gyenge testfelépítés, a magas állás, a keskeny mell, a hegyes vagy kifejezetten nyitott farok, a nem eléggé fejlett tollazat és a fehér füllebeny.Az orpington erõs, de laza tollazatú. Tollazatuk könnyebben elviselhetõvé teszi a hideg hõmérsékletet számukra, mint más fajták esetében.
Méret-a kakasok 4 kg feletti, a tojók 3,5 kg körüli élõsúlyúak,a gazdag tollborítottság miatt nagyobbnak látszanak tényleges tömegüknél.Növendék kakasoké: 4,2 kg, jércéké: 3,5 kg.Még megengedett súlya a kakasoknak 5,0 kg, a tyúkoknak 4,0 kg.

Gyűrűméret-kakas 22mm,tyúk 20mm

 

     
Elérhetőség

Kövér László

4900 Fehérgyarmat Bartók Béla út 48 

Email:kover.laszlo78@freemail.hu

Mobil:06/20 274-6364

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Tartalom

Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha